Fogászati harapásvétel

A fogászati kezelések közül a fog pótlásának művelete az egyik legfontosabb, mivel a beteg egészsége mellett az életminőségét is jelentős mértékben javítja. A budapesti fogászati klinikán gyorsan és fájdalommentesen végzik a különféle szájsebészeti beavatkozásokat valamint esztétikai eljárásokat.

Fogpótlás készítése a fogorvosnál

Fogaszat Budapest harapásvétel

A fogorvos a fog pótlását a fogászati harapásvétellel, mintavétellel kezdi meg a budapesti klinikán. A fogászati kezelések között a szakszerű fogpótlás az egyik legbonyolultabb művelet, melyhez gyakran szájsebész szolgáltatásait is igénybe kell venni.

Harapásvétel

A fogorvos a puha rózsaviaszból készített, mintegy 1 cm széles, 2—3 cm hosszú, 0,3 —0,5 cm vastag blokkba haraptat a centrális ocelusiónak megfelelően. Beharapás után a viaszt hideg vízzel hűtjük a fogászaton. Ha jó a harapás, azokon a helyeken átharapja a beteg a viaszt, amelyek között centrális occlusióban érintkezés van. Ezt elkerülendő úgy is eljárhatunk, hogy gézlap mindkét oldalára egy-egy rózsaviasz lapot helyezünk, s ebből vágunk ki 1 cm széles 2, 3 vagy 4 cm hosszú csíkot a fogászat. A gézlapot nem tudja a beteg átharapni.

Általában nem kell a betéttel ellátandó fog helyét a harapásban úgy biztosítani, hogy a fogra gyűrűt helyezünk, amelyben Kerr-massza van, s a gyűrűt illesztjük a viaszharapásba. A viaszharapásban jól látható a praeparált üreg, s ebbe könnyen és pontosan behelyezhető a gyűrűs lenyomat alapján készített modell.

A fogászati eljárás leírása

Az indirekt fogászati eljárással vett lenyomat feldolgozása. Mint már említettük, a fogászati laboratóriumban a lenyomat alapján modell készül, amely az üregnek s a fog vele határos felszíneinek, esetleg a fog egész anatómiai, ill. klinikai koronájának pontos mása.

A foglenyomatot a fogorvos vagy kitömi:

  • rézamalgámmal,
  • modellcementtel,
  • vagy kiönti kogipsszel.

E három anyag közül a rézamalgám adja a leginkább térfogatállandó és mechanikai igénybevétellel szemben legellenál- lóbb modellt. Voltaképpen a legolcsóbb is, mert ismételten is fel lehet használni újbóli felmelegítéssel. Hátránya viszont, hogy csak kötése után, mintegy 12 óra múlva jut a modell további feldolgozását lehetővé tevő stádiumba. A modell-cement és a kőgipsz egyaránt mintegy 25—40 perc alatt köt ilyen mértékben.

A foglenyomat kitömése, ill. kiöntése során gondosan kell eljárnunk, hogy a rézamalgám, modellcement, ill. kőgipsz csakugyan eljusson a lenyomat legeldugottabb szögletébe is, és kellően kondenzáltassék.

Galvanopőlasztikai fogorvosi eljárás

Igen pontos modell nyerhető galvanoplasztikai úton a fogászaton: a lenyomat felszínét vékonyan bevonjuk grafitporral a fogorvosnál. Ezáltal a lenyomatanyag elektron vezetővé válik. Rézszulfátos galvánfürdőbe helyezzük, a lenyomatot katódként kapcsoljuk az áramkörbe. A katódon leváló réz egyenletes rétegben rakódik le a grafittal bevont lenyomatra, s mintegy 12 órai áramfolyás után olyan modellt kapunk kézbe, amelyen a lenyomat legapróbb részlete is pontosan mutatkozik a fogász számára.

Ennyi idő alatt kb. 0,3 —0,5 mm vastag rézréteg keletkezik, ezt belülről gipsszel, önkötő akriláttal vagy cementtel erősítjük meg, s így használjuk a további munkához. Általában éjszaka áramoltatjuk át a lenyomatot, s másnap reggel folytathatjuk a munkát a fogorvos. Ez érvényes a rézamalgámmal kitömött modellt illetően is.
Analóg módon készíthető pozitív (modell) galvanoplasztikai úton elasztikus anyaggal vett lenyomatra is. Ez esetben fokozott figyelmet igényel a technikai laboratóriumban a lenyomat bevonása grafitporral, hogy ne deformálódjék e művelet során.

A modellkészítés következtetései

A fogászati klinikán, akármilyen úton nyerjük is a fogmodellt, hogy könnyebben tudjunk vele bánni, gyökeret kell rá építenünk, ezt eleve szögletesre alakítjuk, s lépcsőt is vágunk bele, hogy ennek alapján a modellt mindig pontosan tudjuk orientálni.

A cement, gipsz, amalgám teljes megkeményedése, ill. a galvanoplasztikai úton nyert rézbevonat elkészülte után meleg vízben megpuhítjuk a Kerr-masszát, s így a lenyomatot levehetjük a modellről. Az elasztikus anyaggal vett lenyomat óvatosan melegítés nélkül leemelhető.

Míg a galvanoplasztikai úton nyert modell kidolgozást nem igényel, a rézamalgámból, cementből vagy kő-gipszből készült modellt ki kell dolgozni. Ennek során nem szabad az üreghez s annak széleihez hozzányúlnunk, viszont a modell többi részéről mindennemű egyenetlenséget el kell távolítanunk (kővel, korongokkal csiszoljuk simára).

Különösen fontos a fogorvosnál, hogy eltüntessük a lenyomati kanál, ill. gyűrű szélének reprodukcióját a modellről, ez ti. a szájban jelen nem levő műtermék, amely munkánkban zavarna. Csak a gyűrű, ill. kanál szélének gondos eltávolítása után van módunk arról meggyőződni, hogy élesen látszik-e a modellen az üreg gingivalis fala, s az eme fallal határos ép, természetes fogfelszín találkozása. Nyeső praeparálás esetén a fogorvos még nagyobb fontosságot kell tulajdonítanunk ennek a "műveletnek, ilyenkor ugyanis a modellen többnyire élesebben mutatkozik a gyűrű, kanál széle, mint a praeparált és a praeparálatlan felszín találkozási vonala. Az inlay-nek pedig pontosan eddig a kevésbé látható találkozási vonalig, s nem a gyűrű széléig kell érnie.

A fogászati modell befelyezése

A modell kidolgozása után a fogorvos — a viaszharapást felhasználva — okkludort készítünk. A modellt a viaszharapásba természetes helyének megfelelően belehelyezzük, nagy segítséget nyújt ebben az üreg lemintázódása a viaszban. A helyére tett modellt viasszal rögzítjük, hogy a további manipulációk során ne mozduljon el. Ezt követően a modell gyökerének sima felszínét vékony rétegben olajjal vonjuk be, s az okkludor ama felét gipszből kiöntjük, amelyben a modell van a fogászaton.

Amint a gipsz megkötött, az antagonisták felé tekintő semleges felszínébe éles vályúkat vágunk, felszínét szappannal vagy vékony olajréteggel izoláljuk, majd az antagonistákat is kiöntjük gipsszel. A második gipszadag kötése után a viaszt megpuhítva az okkludor két felét szétválasztjuk, a modellt külön ki tudjuk emelni az okkludorból (ezért izoláltuk olajjal a ráépített gyökér felszínét), s mindig ugyanabba a helyzetbe vissza is tudjuk helyezni (ezért készítettük a gyökeret szögletesre s vágtunk belé lépcsőt a fogászat).

Munkaigényesebb a modell készítése kétrészes lenyomat alapján. Ez esetben a lenyomat két részét viasszal rögzítjük a valóságot visszaadó helyzetben, viaszmandzsettával vesszük körül, majd fém- vagy gumihengerbe helyezve gipsszel körülöntjük. A gipsz — miután megkeményedett — tökéletesen rögzíti egymáshoz a lenyomat két felét, s így módunk van kellően kondenzálni benne, amivel kitömjük vagy kiöntjük.

Fogászati harapásvétel készítése szakszerűen. A fogászati kezelések közül a fog pótlásának művelete az egyik legfontosabb, mivel a beteg egészsége mellett az életminőségét is jelentős mértékben javítja. A budapesti fogászati klinikán gyorsan és fájdalommentesen végzik a különféle szájsebészeti beavatkozásokat valamint esztétikai eljárásokat. Néhány további érdekes téma, melyet mindenki számára ajánlunk: fogszuvasodás kezelése a 13. kerületben, fogorvos keresése, fogászati klinika, fogpótlás készítés ára, budapesti fogorvos rendelője, fogászat Budapest keresés.

 

Tömés készítése kompozíciós anyagból

Fogtömés Budapesten

Fog tömés, fogászat Budapest

A tömés készítése a budapesti fogászaton is szakértő fogorvos által történik. Említettük már, hogy kompozíciós tömőanyagok többféle formában kerülnek forgalomba, általában por (folyadék vagy paszta) paszta rendszerben. A gyárak rendszerint külön keverőlapokat és műanyag keverőlapocot is mellékelnek produktumaikhoz.

A tömés elkészítésekor a gyártó előírásait szigorúan be kell tartani. Ezek az egyes anyagok használatakor eltérnek (jégszekrényben való tárolás, keverési arány stb.), ezért e helyen csupán néhány alapelvet ismertetünk.

A dentinnel közvetlen kémiai kötésbe lépő műanyag tömések készítésekor a cavitast - kialakítása és gondos izolálása után - kloroformmal zsírtalanítjuk a fogászat eszközeivel, a tömőanyag ui. a dentinhez csak zsírtalanított felületen kötődik. Palakay használata esetén rendszerint először a katalizátort hozzuk össze a folyadékkal, ehhez keverjük a port.

Higiénia és fogtömés

Az előírás szerinti hígra kell kevernünk, hogy még folyékony állapotban kenjük a cavitasba a fogtömő anyagot. Ez azért szükséges, hogy a dentinfalakat mindenütt bevonja az anyag, csak így várható, hogy valódi kémiai kötés jöjjön létre. Nyomás nélkül hagyjuk megkeményedni, majd kis fordulatszám mellett finírozókkal és papírkorongokkal távolítjuk el a felesleget és dolgozzuk ki a tömést a legjobb fogorvos a fogászaton Budapesten.

Bármelyik kompozíciós anyaggal tömjük a fogat, a pulpa védelmére feltétlenül alá kell bélelnünk lakkal, foszfát- vagy polikarboxilát-cementtel. A dentinnel kémiai kötésbe lépő kompozíciós tömés készítése során az alábélelést csak a pulpa közvetlen közelében alkalmazzuk, a cavitas széle felé eső dentinfalakat azonban szabadon kell hagynunk, hogy lehetővé tegyük az anyag kémiai kötődését a dentinhez.

A pulpa kezelése a fog tömésénél

A pulpát védeni hivatott alaptömésre visszük azután a pontosan előírás szerint megkevert tömőanyagot, amit a fogorvos a fogászat segítségével készít. A két pasztarendszerű kompozíciós tömőanyag használatakor ügyelnünk kell arra, hogy az ,,univerzál-” és a ,,katalizátor”-paszta a tömés előkészítése előtt ne keveredjék, ne érintkezzék egymással, mert ez nem kívánatos polimerizációt indíthat meg, s ezáltal az anyag használhatatlanná válnék. Éppen ezért külön keverőlapoccal kell az egyes tégelyekből a tömésre szánt pasztamennyiséget kiemelni.

Kötés közben a tömést műanyag csíkkal vagy műanyag koronával komprimáljuk, ezek eltávolítása után az egyes tömőanyagokhoz mellékelt előírásoknak megfelelően dolgozzuk ki. IV. osztályú cavitasban parapulpalis csappal javíthatjuk a tömés tartását.

A fogak kezelésének ára

A por/folyadék rendszerű újabb tömőanyagokban a kezelés ára is meglátszik, a folyadék tartalmazza a katalizátort is. A modern, géppel keverendő kapszulás csomagolásban a por és a folyadék mellett a műgyanta töméshez szükséges katalizátor is ugyanebben a kapszulában kapott helyet. A kapszulás rendszer (Polycap) előnye, hogy a keverési arány és a keverési idő technológiai feltételei a gépi keveréskor automatikusan megadottak, és a megkevert anyag minősége mindig azonos Budapest fogászat.

Polírozáskor ugyancsak az egyes anyagokhoz mellékelt gyári előírásoknak megfelelően járunk el. Óvatosan kell políroznunk, mert a lepattanó töltőanyag-részecskék a tömés felszínén anyagveszteséget okozhatnak. Az egyes tömőanyagokhoz legtöbbször speciális polírozó korongokat és polírozó-finírozó pasztákat is mellékelnek.

Tömés készítése és behelyezése kompozíciós anyagból. Néhány további érdekes és izgalmas téma: egészség megőrzése Budapest, fogtömés kialakítása, fogorvos ára, fogászat Budapest 13. kerület.